Novák a fost premiat la Viena

Căpitanul echipei Tusnad Cycling Team, Novák Károly Eduárd a fost premiat vinerea trecută în palatul Hofburg din Viena. Capitala Austriei a găzduit gala intitulată „Life goes on” în cadrul căreia au fost premiați personalități unice care în ciuda unui destin nefericit duc o viață de succes cu multe momente memorabile. Sportivul nostru, dublu campion mondial și vicecampion olimpic la Para-cycling, a primit premiul la categoria sport.
„Premiatul meu s-a născut la Miercurea-Ciuc. Celor cărora acest nume nu le spune nimic, am să le explic mai pe larg...” Așa a început (în limba germană) discursul de laudă adresat lui Novak. În urma unui rezumat colorat al vieții eroului nostru, a urmat un montaj video care i-a lăsat cu gura căscată pe invitații evenimentului. Destinul, cariera și spiritul de luptător al lui Eduard a umplut cu lacrimi ochii multor oameni din sala festivă a minunatului palat. Premiatul a fost chemat pe scenă iar în conturul aplauzelor li s-a înmânat trofeul auriu de circa opt kilograme. Strălucind de bucurie și vizibil emoționat, Ede a ținut un discurs în engleză. Cu toate că îi cunosc destinul, părinții și prietenii acestuia au lacrimat neputund să se abțină în contextul acestor momente aproape de nedescris.
Destinul și succesele lui Novak le-au dat de gândit oaspeților evenimentului, ceea ce a fost și scopul galei. Inițiativa organizatoarei principale, Dörfler Antal Emese (originară din Târgu Mureș) este să aducă în lumina reflectoarelor pe acei eroi care în ciuda condițiilor lor de viață reușesc să se impună și că exemplul lor este demn de urmat de către toată lumea. În cadrul galei au fost premiate persoanalități din diferite domenii, fiecare arătând că voința și optimismul este motorul unei vieți cu multe împliniri.
Gala a fost una de excepție, organizată cu multă atenție. În afara premierelor s-a servit o cină extravagantă condimentată cu spectacole artistice. Cei prezenți s-au simțit minunat, cei de la masa noastră au fost încă o dată mândri și s-au bucurat pentru succesul lui Novak, care a afirmat fericit: „Acest premiu înseamnă foarte mult pentru mine. După un concurs mi se dă o medalie pentru performanța recentă, acest premiu însă se referă la toată viața mea.”

Előd Pál Pál
Viena

A császári palotában díjazott székely - Novák Edét a bécsi Hofburgban méltatták

„Díjazottam Csíkszeredában született. Akinek ez a helységnév nem mond semmit, annak elmagyaráznám.” Így kezdte laudatioját az az úr, aki Novák Károly Eduárdot, városunk és a székelység kimagasló egyéniségét páratlan sikertörténetéért és pályafutásáért díjazta. Mindez a bécsi Hofburgban történt, ahol múlt pénteken a „Life goes on” elnevezésű gálaestre került sor. Olyan kimagasló egyéniségeket díjaztak, akik keserű sorscsapás ellenére sikeresek és példaképek lehetnek embertársaik számára. Tartalmas méltatás és egy életbemutató videófelvétel lejárta után Edét az egykori császári rezidencia, a bécsi Hofburg színpadjára szólították. Világbajnokunk felállt az ünnepi körasztal mellől és a díszes színpadon boldogan vette át a közel nyolc kilógramm nehéz arany színű trófeáját.
Taps, könnyek, büszke tekintetek. A bécsi Hofburgban egy székelyt díjaznak, akinek története elgondolkodtatja a vendégeket. Ede angol nyelven tart rövid beszédet, köszönetet mond. Asztalánál meghatódva ülnek szülei, felesége és barátai. Mindannyian ismerjük hősünk történetét, de mindig szívünkbe talál Ede életének és sikereinek üzenete. Ugyanígy érezhetett Antal Dörfler Emese is, a gála főszervezője, amikor úgy döntött, hogy az idei rendezvény egyik méltó díjazottja Novák lesz. Emese Marosvásárhelyről származik, hosszú évek óta viszont Ausztriában él. Kezdeményezésével elgondolkodtatja az embereket az életkörülményekről, az akaratról és a motivációról, ugyanis a sport kategória mellett egyéb területeken aktív személyeket is díjaznak. Egy óriási tett, amely olyan sikeres emberekre hívja fel a figyelmet, akiket a sors komoly kihívások elé állított. „Ez a díj nagyon sokat jelent számomra. Egy verseny után a nyakamba akasztanak egy érmet az akkori teljesítményért, ez a díj viszont az egész életemre vonatkozik.” – nyilatkozta Ede.
A gála csodás volt. Teljes odafigyelés jellemezte, a vendégeket üdvözlő itallal fogadták, három fogásos vacsorával és bámulatos show-műsorokkal kényeztették. Az estet a díjak átadásával, a sikertörténetek összefoglalásával koronázták meg. Átérezhettük újra, hogy jó érzés székelynek lenni, felemelő Csíkszereda nevét a Hofburgban hallani és öröm számunkra, hogy büszkék lehetünk a székely nemzet egyik fontos „nagykövetére”, Novák Edére.

Pál Pál Előd
Bécs

Seara la sală

Zilele însorite au apus, acum trecem la atmosfera rece, friguroasă, înghețată, iernoasă. Nu mai e cald, dimpotrivă, câteodată nici măcar nu-ți vine să ieși din casă uitându-te pe geam ce-i afară. Te trezești de dimineață, înveți un pic (în cazul meu), îți pregătești masa, mănânci, apoi iar înveți până simți că nu mai vezi clar că ți s-a ars creierul de la interpretarea textelor de specialitate din Parlamentul European... Mai ceva, limbile de lucru sunt ambele străine, hai fecior bagă-te la germană-română, fă-o simultan. Nu-i nimic, nu m-aș plânge niciodată, nu strică dacă mă chinuiesc că doar așa progresez. (Cică):D

Dar hai să ne îndepărtăm de școală și să le dăm o șansă lucrurilor relaxante. E clar că psihicul trebuie ținut în concordanță cu psihicul. În așa fel o oră două de sport e chiar bine venită la capătul unei zile solicitante. Până acum 3 săptămâni mă duceam la ciclism, dar acum din cauza vremii deloc favorabile prefer să redescoper prietenul meu vechi de toamnă, sala de forță. Nu departe de chirie, la vreo 4 minute de mers cu metroul mi-am găsit un loc bine echipat, dotat cu aparate de ultimă oră. Acolo îmi petrec cam 2 ore din după-amiezile din cursul săptămânii. Trag de fiare și fac saună o dată pe săptămână.

Acestea fiind zise despre echilibrul învățat-sport, rămâne să-mi iau rămas bun și să mă duc la o scurtă lectură...

Gehe Glühwein trinken!

Die warmen Zeiten sind leider vorbei, jetzt muss man sich an die kalte Jahreszeit anpassen. Nichts passt dazu besser, als ein Becher Glühwein an einem Christkindlmarkt. Vor ein paar Tagen wurden die Stände vorm Rathaus geöffnet, Tausende können schon Glühwein trinken, oder eine breite Auswahl an Schmankerl ausprobieren. Ich wähle heute den köstlichen Glühwein, was zum nebeligen Wetter in Wien ganz gut passt. Es fehlt noch nur der Schnee, ich bin der Meinung, dass trockene Kälte wirklich das Schlechteste ist, was man in dieser Stadt erleben kann. Wenn es kalt ist, dann bitte Schnee! In winterlichen Bedingungen versteht man auch die Kälte, die Nässe und den früh ankommenden Abend auch. Es ist seit guten Stunden dunkel draußen, aber jetzt ziehe ich mich an, mache mich auf den Weg und: GLÜHWEIN! :)

Watching some football

It's tuesday evening, the end of a really difficult day, full of lectures at the university. I had 3 interpreting exercises and a translation course and there were only 30 minutes break. I arrived home at late afternoon, and after cooking my delicious meal, I talked with my girlfriend and started to watch some football matches.

The first one took place between Croatia and Turkey, the second one between Portugal and Bosnia. Both games have huge worth. It's the play-off for the European Championship taking place next year, so the winners will join the tournament.

It's exciting and interesting, let's find out who will get the final tickets to the next year's event.

It's getting cold outside!

Today was the first time I felt that the mild autumn is over and the weather is gradually getting colder and colder. I went to have a lunch-meal and even if the sky was blue and there were no clouds in the air, I was really shivering due to the low temperature outside. I initially wanted to make a cycling trip today, but as I observed the circumstances I decided to stay at home and to read. This action seemed to be less exciting but I am registered to several lectures at the university, so reading is a must in my case. The methods, approaches, theories of interpreting are interesting but not easy at all. Anyway, there is no reason for moaning, some obligations can also be boring, even if studying Interpreting is fantastic and I fully enjoy it. It's a huge challenge, and I'm ready to face it. There is no better feeling in the world than managing to transform an utterance from a language into another. As interpreter I have an immediate joy if I achieve my aim and I do my job well.

At the end I come back to the temperature. It's a pity that it's cold outside but I look forward to welcome the snow which creates the best winter atmosphere in Vienna. I can hardly wait to taste the hot spicy wine in winter conditions! :)

Hab viel zu sagen!

Hallo Leute! Lange hab ich gar nichts gepostet, aber, wie alle Dinge auf dieser Welt, das hat auch seine Gründe. Nun, es gibt ein Paar Sachen, die mich dazu bewegt haben, doch noch etwas mitzuteilen.

Vor 2 Wochen traf ich einen meiner Vorbilder. Wisst ihr, wer das ist? Er ist kein anderer, als Stephan Eberharter, Österreichs berühmter Skirennläufer, der Olympia-, WM-, und Welt Cup Gold gewonnen hat. Im Rahmen einer Ausstellung an der Wiener Messe hat er einen einstündigen Vortrag über Motivation, Ziele, Karriere gehalten. Wahnsinn! Großartig! Ideen, die er da angesprochen hat, können ein Leben prägen, die Richtung eines Schicksals bestimmen. Toll! Danke Stephan, das Händeschütteln und das Foto war wirklich ein unglaubliches Gefühl, ein bereicherndes Erlebnis, das ich nie vergessen werde.

Weiter ging das Promi-Präsenz kurz danach. Am Österreichischen Nationalfeiertag, dem 26 Oktober bin ich zur Hofburg gegangen. Beim Spazieren bin ich auf eine ungeheuer lange Schlange vorm Eingang in den Bundeskanzleramt aufmerksam geworden. Schön, dachte ich mir, und stellte mich hin, vielleicht sehe ich den Bundeskanzler. Und so war es auch! Nach einem Rundgang im Amt bin ich zum Empfang des Kanzlers gegangen, wo ich wertvollen Autogramm, Fotos und Händeschütteln erhalten habe. Doch war das nicht Tagesende. Als ich rauskam, wieder eine Schlange: diesmal beim Bundespräsidenten. Gleiche Geschichte, es ging hinauf in die Hofburg, wo die zahlreichen Interessierten vom dr. Heinz Fischer empfangen wurden. Ich muss nicht dazusagen, dass neue Fotos gemacht wurden.

Nun, solche Momente bleiben für immer in Erinnerung eines Menschen. Genuso auch in meiner. Danke!

Tschüss liebe Leser, wir sehen uns bald. Werde noch schreiben!

Prințul Charles al Marii Britanii în Ținutul Secuiesc

Ieri am avut parte de o surpriză de proporții. L-am văzut în fața ochilor pe Prințul Charles al Marii Britanii. Nu într-o vizită oficială, ci la una discretă dedicată priveliștei magnifice a zonei pe care eu o numesc casă. La 5 kilometri de Miercurea Ciuc, pe câmpul localității Delnița un domn îmbrăcat în costum elegant de culoare maro deschis a coborât dintr-o mașină de lux. Nu era nimeni altul decât Prințul Charles. A venit să admire natura secuiască. Eu, aflând printr-un noroc aparte vizita dânsului, m-am deplasat cu bicileta la locul întâlnirii. Când a sosit, mi-am scos aparatul de fotografiat și am reușit să-l surprind în două poze. A fost o zi frumoasă, de neuitat!
Mulțumesc Charles!

A csíkszeredai közutak

Ideges vagyok, nehezen sikerül uralkodnom rendkívül feldúlt indulataimon. Idegességem, mérgem okát most is szülővárosom útjainak állapota adja. Nem is tudom milyen állapotról lehet itt beszélni, ez nem állapot, főleg nem útállapot. Arra gondolok, hogy egyszerűen nem lehet útnak nevezni azt a gödörhalmazt, amely a város területén a drága és kevésbé drága autók épségét és a soförök idegrendszerét rombolja. Már nem lehet eltűrni azt, hogy az ember beül az autóba és végigdöcög az utakon, kerülgeti a gödröket (ahol lehet), belesuppan az óriási kátyukba, rázatja magát az utakon. Itt nincs vége, később javíttatja az autóját, mert vagy az abroncs vagy a lengéscsillapító megy tönkre. Ezen kívül szívja a port és elviseli azt az idegesítő hangot, amely belepi az utasteret, amíg az autó mozgásban van. Te jó Ég! Már attól 100 fokon vagyok, hogy ezt leírom, a billentyűzet csattogásában is a gödröket hallom, nyikorog a fülembe minden hang, ami már szinte reflexként irritálja a fülemet. Kegyetlen! Hihetetlen! Szomorú! Siralmas! SZÉGYEN! Szégyen erre az amúgy gyönyörű városra nézve, hogy milyen útjai vannak. Mi értelme van a város, a látnivalók szépségének, ha ahelyett, hogy nyugodt lelkiállapotban a várost nézzük, a gödröket lessük, teljes összpontosításunk a gödrökre esik. A negatív tényezőkre, mert azok túlsúlyban vannak! Engem ez teljesen kihoz a sodromból! Lehet bármi, ha nincs infrastruktúra, meg kellene ezt értse mindenki! Ha nincsenek utak, nincs kényelem, nincs turista, így a XXI. században nincs pénz, ebből következik, hogy nincs fejlődés. Következmény: nincs semmi, evickélünk a magunk pocsolyájában, ezt tesszük hosszú évek óta és ez lesz itt szomorú meglátásom szerint ezután is!

Egy példa: Elindulok itthonról. A Bólyai utca Szász Endre út felöli végén egy óriási elnyomott domború aszfaltpúp, amit úgy kerülök ki, hogy szinte felmegyek a járdára. Kifordulok balra, megyek a központ felé. Az Igazságügyi Palota előtti körforgalomig hepe-hupás úton jutok el (ez az út egyébként a másik irányba, Zsögöd felé katasztrofális). Ezután elmegyek a Városháza előtt és, bármelyik irányba is mennék innen a központ felé, a CEC vagy a Petőfi iskola irányába, mindegy, gödör gödör hátán. Az újonnan kialakított körforgalomban siralmas a helyzet. Nem lehet kikerülni a kátyukat, kirázza a lelket belőlem! A Csíki Hírlap szerkesztősége előtt egy sáv lett, mert a másikból parkolót alakítottak. Itt lesem, parkol-e hosszabb autó, mert ha igen, a háta mögül konnyen kihajthat egy másik, amelyet én nem láthatok. Szűk kis utcán jutok el a központ felé vezető bal kanyarig. A kanyarban egy 45 fokban álló kanálistető vár, és rossz út. A kis meredek utca végén az átjárón újra akna, majd jobbra fordulok. A tapstérnél jobbra fordulok. Kb. 4 kanálistető következik, úgy vannak elhelyezve, hogy mindenképpen bele kell hajtani minimum kettőbe. Aztán balra fordulok, a Művelődési Ház hátánál járhatatlan az út, a Meteor vendéglőnél felszabták a cseppnyi jó utat, tehát rövid süppenés következik. Innen balra indulok, röviden elsőbbséget adok a balról érkezőknek (Kossuth utca), majd kimegyek arra kis várótérre, amelyen egy autó fér el (ha nem túl hosszú). Elsőbbséget adok a jobbról érkezőknek, majd továbbmegyek. Az átjáró után jobbra fordulok, betonút következik. Az Óceán ABC előtt legszivesebben kiszállnék az autóból, hátamra venném azt és gyalogolnék. De nem lehet! Helyette aknatető, gödör, szakadék és miegymás következik. Utána szűk út és eljutok Csíkszereda egyetlen jó állapotú útjához, a Kaufland előtti körforgalomhoz. A nemrég elkészült körforgalom után balra fordulok, a Brassói út felé tartok. Igen, a Brassói út, már rajta állok. Katasztrófa, siralom! A vasútállomás előtt minden kritikán aluli az út minősége, innen nem fordulok balra, mert idegösszeroppanást kapnék. A Makrokom előtt nem lehet elmenni, nincs egy négyzetcentiméternyi aszfaltút, mind tönkrement. Inkább megyek haza, még elhallgatom a zörgést, érzem a rázást, várj csak, felhangosítom a rádiót, hátha úgy nem hallom ezt az egészet!

Elvégeztem az egyetemet!

Hatalmas örömmel vehettem ki a diplomámat a Bécsi Egyetem Forditói Tudományok karának titkárságáról. Elvégeztem az egyetemet, hat szemeszternyi tanulás után végre megtapinthattam kemény munkám gyümölcsét. Óriási a boldogságom, ha arra gondolok, hogy egy újabb nagy célomat teljesítettem.

Örömömet tovább fokozza az is, hogy összehasonlítom három évvel ezelőtti önmagamat, az akkori nehézségeket és a mai eredményt. Visszagondolok arra a 2008-as októberi napra, amikor szüleim autóval vittek az első egyetemi napomra. Esett az eső, izgultam. Szinte kimondhatatlan érzések dúltak bennem, arra emlékszem, hogy végtelenül lámpalázas voltam, hogy vajon hogyan fog elsűlni nekem ez a bécsi kaland. Bementem az épületbe, beültem az első órára. Másfél óra gyomorideges állapot után kisétáltam és szüleim kíváncsiskodó kérdéseire annyit tudtam mondani: Szinte semmit nem értettem! Így indult tehát számomra az egyetem. Másnap a szüleim hazautaztak Csíkszeredába, én maradtam Bécsben a felelősséggel, a mindennapi nyelvi nehézségekkel, az alkalmazkodással és, ami mindenben segít, az óriási ambícióval, hogy én megmutatom, meg tudom csinálni!

Eltelt a három év, itt állok a diplomával a kezemben. Amikor kivettem az oklevelet ugyancsak esett az eső, ugyancsak a szüleim vártak az autóban, mint az első napon! Egy kis különbség volt: most nem bementem első órára, hanem kijöttem az épületből, diplomával!